midőn Goethe és Schiller munkáival ment Széphalomról Kázmérba
Aki a Múzsát veszi útitársúl,
Mint te, szép vándor, kies annak útja;
A hideg pólus s szomorú sirokkó
Díszt nyer előtte.
Táncoló Hórák, nevető Napaeák,
Tegzes istenkék koszorús Kegyekkel,
Szózatos lombok mosolyogva intik
Ott is örömre.
A magányosság rideg alkonyában
Paphius fényes csalatásit éli;
Égi népekkel repes andalogva
Kronos ölébe.
Schillered s Goethéd Geniussza lengjen
Véled és fáklyás keze fedje pályád;
Mágiás képek s arany álmodások
Fátyola lepjen.
S mely Zephyr Ámor jegyesét emelte,
Az vigyen Téged, felölelve gyengén
Vissza hívedhez bibor illatok közt
Aetheri szárnyán.