Nyelv-kötve múzsám hallgat néma jakkal,
Mig mások zengenek dics-éneket,
Fenkölt sorokban arany toll magasztal,
S múzsák kötöznek koszorút neked.
Én gondolok jót, mások jót beszélnek…
S mint templom-szolga, »áment« mormolok
Mikor nevednek zendül a dics-ének,
S tanult ajkon szépen csiszolt dalok.
Ha mást dicsér, rá mondom: »Igaz! úgy van!«
S megtoldom a legszebb dicséretet,
De csak titkon, szerelmes gondolatban…
Az érzés árad, a szó benn reked.
Másnak, szaváért, légy elismeréssel.
S bennem a hű érzést méltatni késel?